top of page

Milbacher Róbert: Törökvilág Budán

Koffeinben gazdag építkezési terület, ahol az asszonyállat leginkább hiányában jelenik meg, nehogy összekuszálja a dolgokat.

Milbacher Róbert inspirációs forrása:

„A Műegyetem helyén a millennium idején Konstantinápoly másolata állt, Somossy Károly nagyszabású vállalkozása volt ez. Róla röviden két dolgot érdemes tudni: egyrészt Krúdy szerint ő tanította meg Pestet mulatni, másrészt tíznél több nagyobb szórakoztatóipari vállalkozása volt, melyeket idővel mind csődbe vitt. A 1890-es években, a millenniumra készülvén, kitalálta, hogy megépítteti Konstantinápoly kicsinyített mását a mai Műegyetem helyén. Az így létrejött épületekben cirkuszi mutatványoktól kezdve a táncoló, Éva- kosztümös hölgyekig a legkülönbözőbb intellektuális szórakoztató műsorok kaptak helyet. A vendégeket hajóval szállították Pestről, és természetesen tűzijáték is volt minden este. Tulajdonképpen egy mulatónegyedről beszélünk, ami csakhamar szintén csődbe ment, a terület ugyanis elég mocsaras volt egészen addig, amíg a Műegyetem számára ki nem szárították, így iszonyatos mennyiségű szúnyog volt itt. A mulatságok következésképp emiatt teljesen élvezhetetlenek váltak. Szegény Somossy, aki korábban az éjszakai élet császára volt, a halálakor már egy mosónőnél lakott abból a kegynyugdíjból, amit Rémi Tivadar üknagybátyám folyósított számára.” - Görbe Márk művészettörténész, régiségszakértő. 

 

 

Szereplők: Fodor Tamás, Polgár Csaba

Rendező: Bergendi Barnabás

Sound desing: Pongor András

Installáció: Koltay Dorottya Szonja

bottom of page